nyitólap

napló

Vissza Bejrútba.

2008. 11. 18.

8 hozzászólás

Három nap alatt végbe ment a libanoni booking, novemberben mentem volna egy másik bejrúti klubba, de ott már voltam egyszer, így úgy döntöttem, hogy ezúttal inkább egy másik helyre megyek. Életem legsimább landolása történt meg bejrútban, nagyon finoman tette leg a gépet a magyar pilóta, szóval így is lehet, profi volt! Legutóbb mikor kint voltam vásároltam olyan pólót, amire az van írva, hogy Libanon és rajta van az egész ország…

A határőr kb. olyan széles mosollyal fogadott mintha a legjobb barátja érkezett volna meg és „This way my friend” megszólítással egy olyan ablakhoz tessékelt ahol senki nem állt, azonnal beütötték a pecsétet. A vízumért pedig nem kellett fizetni… :)) ??? Bruttó 3 perc alatt már az utcán voltam. Azt hiszem ezt a pólós történetet máshol is el fogom sütni. A reptéren már kedves barátom MO várt, 20 perc alatt „otthon” voltunk, mert éjjel 3 kor értem ki és nulla volt a forgalom. Biztos, ami biztos bedöngöltem pár egzotikus gyümölcsöt „vacsira” aztán még 3 órát beszélgettünk, végül elhúztam aludni. Másnap elmentünk kajázni, és közben sztoriztunk mindenféléről. Nagyon durva hogy a lakosság legnagyobb része konkrétan lopja a netet meg a kábeltévét. Hangos röhögésbe kezdtem amikor MO előadta, hogy megy ez náluk. Az ember felmegy a tetőre, leágaztat magának egy kábelt az elosztóból és ott van a net.Gond nélkül elosztanak 2 megabitet 100 fele...szóval van sebesség rendesen :)) A kormány azért nem bünteti egyelőre ezeket a lopásokat, mert örülnek, hogy van érdeklődés egyáltalán az internet iránt az országukban. Mostanában lett csak divat hogy megállnak a piros lámpánál, tavaly mikor kint voltam még gond nélkül átpusztítottak a piroson. Mostanra beszereltek pár kamerát és kiküldik a büntit ha valaki átmegy, azóta többnyire megállnak.Este a Black Diamond nevű klubba volt érkezésünk, ami picit szokatlan volt, hogy nagyon sötét volt, lézer meg a strobi villanásából lehetett sejteni, hogy melyik irányban van a dj pult. A warmup dj finoman szólva is katasztrofális volt, sírtam és nevettem egyszerre. Felrak valami zúzdát (warmupban?) erre utána Delirium – Silence híg fos remixben. Gondolkoztam, hogy megkérdezem a srácot hogy „Te miben vagy?” :)) Szerencsére 2 track után jött egy másik srác és tényleg warmupolni kezdett, picit megkönnyebbültem. Szerencsére Dubfire stílusa eléggé rányomta a bélyegét az arab szcénákra így nem kellett ős progikat elővennem, hanem játszhattam egy pont olyan dinamikus, tech-house, intelligens-techno szettet, mint itthon. Szerencsére nagyon vették, nem volt probléma. Teltház mellett zajlott a móka és a Fashion tv is forgatott, remélem, elküldik majd a videót. A hely amúgy nem nagy mintegy 250-300 fős. A dj pult rendben volt, de ami körülötte volt az ismét mosolyra fakasztott. Kábelkötegek balra-jobbra, keresztül kasul és szigetelőszalagozva, picit attól tartottam, hogy valami kigyullad, de szerencsére nem történt baj. :) Tűz csak a mixer kezében keletkezett, amikor is meggyújtottak valami italt. Nem nagyon díjaztam a dolgot, mert az összes hő a dj pultba jött fel és 3 másodperc alatt 15 fokkal lett melegebb. Szett után rögtön mondta a promoter, hogy legközelebb egy még jobb és nagyobb helyre visz, mert ez a szett pont olyan volt, mint ami abba a másik klubba kell, nem nagyon ellenkeztem. :) Másnap elmentünk a promoter shopjában, ahol megtaláltam a falon a "Circular" című lemezemet bekeretezve... Minden nagyon jól sikerült, baromi jól éreztem magam összességében.

Hozzászólások

Snake Sedrick

több mint egy éve

8

Viszont!:)

 

Nordi

több mint egy éve

7

tény ami tény,

a léyneg hogy legyen minőség és ZENE

további jó munkát!

 

Snake Sedrick

több mint egy éve

6

Nordi nem igazán a vas ellen vagyok, hanem inkább a szoftver mellett.

A "vas jobban szól" és hasonló kijelentések még sosem győztek meg, jó fül kérdése az egész zenélés, és simán lehet hozni szoftveresen azt amit vassal. Tény hogy szoftveresen időigényesebb kivitelezni és eseltleg több trükköt igényel a folyamat, de szerintem pont ez benne a szépség.

A vas árában gyakorlatilag az időt veszed meg véleményem szerint, mert időt lehet vele spórolni.

 

Nordi

több mint egy éve

5

Jut eszembe, a Spectrasonics cuccok tényleg nagyon jók bár azok is 100.000 huf körül moszogank,de tényleg megéri azokkal dolgoztak az alkotók!

 

Nordi

több mint egy éve

4

Természetesen vannak egész jó vst-k.
De azt gondolod hogy aki kiad x ezer forintot egy claviára vagy egy virusra,az pusztán sznobizmus?

Szerintem nem.Az én munkám során kb 4-5 vst-t használok,és amióta beruháztam "vasakra" gyakorlatilag nincs rá szükség.

Szerintem egyszerűbb kezelni,vaskosabb,tisztább a hangja(persze nem a kis novation szintikről beszélek)

Na de mindegy ez csak az én véleményem,gondoltam leírom.
További jó munkát kívánok!

 

Snake Sedrick

több mint egy éve

3

Nem volt még a kezeim között, csak próbálgattam. Nem rossz, viszont szerintem nem ér annyit amennyiért adják, szoftverrel lehet hozni ugyanezt a hangzást. Ma már nagyon komolyak a vsti cuccok meg a szoftverek. :)

 

Nordi

több mint egy éve

2

A virust használtad is vagy csak bűűűűűvölted? :)

 

Joachim

több mint egy éve

1

Hali!
Látod nekünk is ilyen helyek kellenének itthon nem agyba főbe folyton a kűlföldieket ide rángatni a világ végéről hulla fáradtan nem csoda,hogy nem fogjuk őket soha megismerni milyen emberek is valójában!
Nem csoda hogy néha átlagos produkciót adnak,hisz idejük sincs nagyon pihenni itt nálunk,már mennek is tovább!
Néha azt érzem sajnos a mi sikeres müvészeinkre is ez a sors vár, ami elől nem könnyü menekűlni úgy gondolom!
Lehet tévedek nem tudom nem hiszem ,hogy könnyü lehet az élet,akkor ha nem tudod mit hoz a holnap!

 

1

Neved:

E-mail címed:

Hozzászólás:

A képen látható szám:

captcha